Fülzúgás, szédülés

Orvos válaszol rovat
Jó napot!
Sajnos 6 éve küzdök egy összetett betegséggel. A betegség, jelenség úgy indult és a mai napig indul is, hogy a fültövemnél egy fájó ütést érzek, ezután zúgni kezd a fülem és hallás romlás mellett szédülés (erős) következik, néha mellkasi fájdalommal és állandó, erős hányással zajlik. Ez a jelenség 2-6 órán belül stabilizálódik. Minden rosszullétnél mentő vitt a sürgősségi osztályra, és ott infúziós kezelés mellett 3-6 nap után elengedtek. Eleinte 4-5 alkalommal TIA-val kezeltek. Egy alkalommal a fülészeten lettem rosszul, itt azt mondták ez nem TIA, hanem meniere. Erre elkezdtek kivizsgálni. A vizsgálatok nem támasztották alá a meniert. Így sem a neurológia, sem a fülészet nem tud mit kezdeni velem. Most pedig jött egy változás. Lakhelyemtől távol Budapesten lettem rosszul, így az Amerikai útra kerültem a Neurológiára. (Csak dicsérni tudok itt mindenkit.) A kezelő orvos megállapította, hogy bal oldalon 2,5 cm-es infarktusom van, ami előidézheti a rosszulléteimet. A korábban végzett MR-ek és CT-k negatívak. A problémám, ami nehezíti a dolgot, hogy napi rendszerességgel félek a rosszullétek kialakulásától. Lassan már a lakásból sem merek kimozdulni, mert a szédelgés és a fülzúgás mindig megjelenik, és félek az utcai rosszulléttől. Lassan már napi életemet teszi tönkre, hogy nem tudják mi van velem, és csak a napi életem során azt várom, hogy ne legyen velem gond. Feleségemmel és gyermekemmel sem merek elmenni nyaralni, mert félek a betegségemtől. Mit tudok csinálni? Kihez tudok fordulni segítségért, vagy egy komplett mindenre kiterjedő vizsgálatra? Élni szeretnék, mint régen, hiszen csak 46 éves vagyok, és nem akarok beszűkült életet élni.
Köszönöm megtisztelő válaszukat.
2010. 12. 30. | 13:07

Kedves Kérdező!
Először a félelmét kellene legyőznie, melyben pszichológus, pszichiáter lehet a segítségére. Másrészről otoneurológiai és neurológiai vizsgálatot javasolnék Önnek. Ezek minden nagyobb kórházban vagy centrumban elérhetők. A leírása alapján Meniere szindróma a legvalószínűbb a panaszai hátterében. Agyi infarktusnak más jellegű tünetei vannak.

Orvosszakértő 2011. 01. 04. | 10:00
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close