Szívbetegség gyanúja

Orvos válaszol rovat
Kedves Doktor Úr!
25 éves fiatal nő vagyok, és kb. 4évvel ezelőtt jártam kardiológusnál azzal a problémával, hogy gyakori bedobbanásokat éreztem, néha félre „kalimpált a szívem”. Akkor EKG-t és szívultrahangot csináltak, majd azt mondta az orvosom, hogy alapvetően minden rendben van, de az egyik szívbillentyűm lejjebb van mint a másik, ezért lehetséges, hogy néha visszafolyik a vér, és ezt érzem. Próbálta a doktorom mezei módon elmagyarázni, és csak annyit mondott, hogy nem kell vele foglalkoznom, sportoljak, valamint Betalocot írt fel amiből 1havit bevettem, és ennyi.
Most 4év elteltével nagyon erősen jött vissza ez az érzés, most már mással is társulva. Az igazat megvallva sajnos nagyon-nagyon szorongó típus vagyok, vizsgaidőszakom volt és egy halál eset is történt a családban. Napokig félre vert a szívem, volt hogy erre keltem hajnalban (állandóan bedobbant) gombócot éreztem a torkomban, és a gyomromban is fura nyomást érzek, de ezek még egyéb fura tünetekkel társultak, mint pl.: csuklás, böfögés, és estére köhécselés. Szerettem volna visszamenni a kardiológusomhoz, de csak 3hónap múlva kaptam időpontot, ezért szeretném megkérdezni, hogy ön szerint ezt a stressz okozza, vagy kezdjek félni, hogy a szívem rendetlenkedik? Amúgy a vérnyomásom mindig alacsonyabb az átlagnál.
2012. 01. 23. | 19:45

Kedves Kérdező!
Valószínűleg inkább a stressz rovására írhatók a panaszok. Ha jól sejtem, mitralis prolapsusa lehet, ahhoz gyakran társulhatnak melléütések, ezek előfordulását pedig fokozhatja a stressz. A csuklást, böfögést nem tudom ennek a számlájára írni, esetleg reflux (visszakerül a nyelőcsőbe a savas gyomortartalom) állhat a háttérben. Mindenesetre a prolapsus, és a billenytű-elégtelenség foka ritkán, de romolhat, érdemes kardiológiai kontrollra menni. Ha légszomj, fulladás, a szapora szívverés, melléütések mellé szédülés, eszméletvesztés társul, akkor jó lenne korábbi vizsgálatot megpróbálni, de a panaszok alapján a 3 hónappal valószínűleg nem lesz gond.

Orvosszakértő 2012. 01. 25. | 15:55
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close