Tünet: fájdalom

Bal kéz fájdalom

Tisztelt Doktornő! 25 éves vagyok, és két gyermek édes anyukája. Az a problémám, hogy a bal kezem fáj, hasogat, zsibbad. Voltam ezzel a problémámmal kardológián egy éve, és azt mondták semmi bajom, de azóta is fáj a bal kezem, vajon a szívemről van, vagy sem? Ön mit gondol?

Mellkasi fájdalom egy éve

A múlt évben kezdődtek a szívfájdalmaim, először csak néha szúródott, aztán már akkor is, ha súlyt emeltem, vagy ha mély levegőt vettem, vagy ha a bal oldalamon akarok aludni. De most már van, amikor hirtelen mozdulatra is így reagál. Elmentem az orvoshoz, ahol megállapították, hogy az egyik szívbillentyűm nem zár rendesen, erre azt mondták hogy szedjek magnéziumot. Egy éve már 2 fajtát kipróbáltam, de a tünetek nem szűnnek.

Fájdalmat érzek a bal mellkasom felett

28 éves nő vagyok, és néha enyhe nyilallást érzek a bal mellkasom feletti részen. Néha, ha úgy mozgok is érzem. Futni járok, és arra gondoltam, hogy talán megfázhattam, de félek, hogy komolyabb a probléma.

Mellkasi fájdalmam van

Néha, nem ritkán szokot a bal oldalam, a szív felet fájni, néha belenyilall, néha elmúlik. A doktornőm azt mondta, hogy beképzelem magamnak a fájdalmat, pedig mostanában nem voltam orvosnál. Ez mitől lehet?

Olykor-olykor fellépő szívszúrás

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Én egy 25 éves nő vagyok. A problémám az, hogy két évvel ezelőtt kezdődött el a szegycsontom környékén napokig tartó, szúró, kellemetlen fájdalom. Rögvest elmentem a háziorvosomhoz, aki EKG-t csinált és azt állapította meg, hogy angina pectorisom van a vizsgálat alapján. Felírt 3 gyógyszert, egy nyelv alá fújandó spray-t, Nebacopot és egy tapaszt, amit a karomra vagy a mellkasomra kellett felhelyezni. A nevükre már nem emlékszem. Mindezek mellett beutalt a kardiológiára. A problémám az volt, hogy a spray-től úgy szédültem, mint még soha, ill. a tapasztól olyan erős migrénes fejfájásom lett, hogy nem tudtam tovább használni. Nagyon megijedve, már-már halálfélelemmel mentem be a kórházba. Ott a főorvosnő csinált EKG-t, UH-t, kikérdezgetett, sportolok-e, iszom-e kávét, iszok-e alkoholt, dohányzom-e. Én ezek közül semmit sem csinálok. Rákérdezett a stresszre, mivel a pulzusomból megítélte, hogy izgulok, ideges vagyok. Nos, ez így van és amikor ezek a szívpanaszok előjöttek, akkor rettentően le voltam terhelve minden téren, mint még soha eddig. Továbbá alapvetően nagyon ideges természet vagyok, sokat izgulok és nem tudom kezelni a stresszt megfelelően. A főorvosnő azt mondta, hogy ő semmi szervi eltérést nem lát. A háziorvosom által felírt gyógyszereket pedig haladéktalanul hagyjam el, mert azok súlyos szívbetegeknek valók. Én elmondtam továbbá, hogy újszülött koromban kaptam papírt arról, hogy van szívzörejem, ill. 14 éves koromból is volt egy gyermekkardiológus által írt vélemény, miszerint van szívzörejem, a pulzusom gyorsabb az átlagnál, de kinövöm. Azonban ilyen szúró panaszaim sosem voltak korábban. A doktornő azt mondta, nyugodjak meg, a vizsgálatok alapján nincs szervi bajom, ilyen típusú vagyok, hogy a pulzusom magasabb az átlagnál. (Kb. 80 körül van a pulzusom, de ha nagyon ideges vagyok, pláne orvosnál akkor 100-120-t is elérheti). Azt mondta végül szedjek Nebacop-ot ill. magnéziumot, mert az nyugtatja az idegrendszert; kontroll pedig 3 év múlva. Az orvosi vizsgálat után megnyugodtam és el is múltak a panaszaim egy időre. Azóta is 2-3 havonta 1-1 hétre előjönnek a szúrások, igaz nem olyan erősen, mint legelőször. Igazából, nem tudom, használ-e ez a gyógyszer. A magnéziumot is szedem mellé, de teljesen nem múltak el a panaszaim. A kórházban az orvos ajánlotta a jógát, azt (még csak) most kezdtem el, de attól félek, nem javít a helyzetemen ez sem. Még egy fontos dolog: állandósult köhögés is jelentkezett nálam. Régebben is köhécseltem, de most 1 hónapja nem marad abba, gombócérzés is van a torkomban. Úgy tudom ez is a szívbetegség jele. Bevallom, az elmúlt 2 évben sok izgalom ér és ért folyamatosan: iskola, esküvő, külföldre költözés, új nyelv, hamarosan munkakeresés stb, de nem tudom, hogy az idegeskedés ilyen fiatalon is kiválthat-e ilyen tüneteket. Ebben a hónapban ismét elmegyek orvoshoz, de szerettem volna kikérni egy másik szakember véleményét előtte. Ön mit gondol, tényleg „csak” a stressz okozza az olykor-olykor fellépő szívszúrást? Továbbá életem végéig kell majd ezt a Nebacop-ot szednem (vagy más gyógyszert)?

Hangos szívverés

Üdvözlöm! Egy olyan problémám van, hogy nagyon hangos a szívverésem, nyomást érzek, és időnként fájdalmat is. 31 éves férfi vagyok, a családban senkinek sincs ilyen problémája.

A magasabb pulzusszám oka

Kedves Doktornő! 35 éves vagyok a vérnyomásom általában alacsony és néha heves-nagy szívdobogásom van. Most utóbb 110 volt a pulzusszám. Jártam szívgyógyásznál és azt mondta, hogy minden rendbe a szívemmel. Néha nyomást is érzek a szívemnél mitől van az ha az EKG-n nem látszik semmi?

Pánikbetegség szerű rosszullét

Jó Napot kívánok! 18 éves vagyok. Olyan problémám lenne hogy kb. 1 hónapja kezdődtek nálam a tünetek: hirtelen szédülés, légszomj, szívdobogás érzet, szapora szívverés, szájszárasság, zsibbadás a testem minden részén de főképp a szám és nyelvem, magas vérnyomás, ájulásérzet. Ezekkel a tünetekkel már 3-szor kerültem kórházba ott annyit mondtak, hogy az egyik szív billentyűm lazább mint a másik de ez nem okoz tüneteket. Meg a magas vérnyomásra mondták. Az 1-ső rosszullétemnél volt a vérnyomásom 165/90 pulzus: 100 . Kaptam Betaloc 10 mg gyógyszert az azóta szedem de a vérnyomásom így is szokott 140/80 lenni! Nem nagyon jobb a helyzetem, mert azóta a tünetek 1 része mindennapos: A szájszárasság, zsibbadás (néha), fáradság érzés, légszomj, szapora szívverés, és azóta kb 15 m-nél több gyaloglás megeröltető a szervezetemnek elfáradok és nehezen veszem a levegőt amellett gyorsabban ver a szívem! Az lenne a kérdésem, hogy mit gondol erről?

Izomfájdalomszerű mellkasi fájdalom

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 6-hónappal ezelőtt hirtelen jött mellkasi fájdalom lépett fel nálam ami nem is igazán a mellkasomat érintette inkább a bal mellem váll felőli oldalán! Ez a fajta fájdalom inkább izomfájdalomként érezhető mint belső fájdalomként. Ez a tünet együtt jár szédüléssel bizonytalanságérzettel a fejem belső nyomásával és sistergő hanggal a fülemben. Ez a tünetegyüttes azóta is kisebb-nagyobb rendszerességgel fenn áll! Csináltak eeg-t, ekg-t, vér-vizelet vizsgálatot, nyirok mirigy vizsgálatot, valamint nyaki ultrahangot is. A végeredmény: negatív minden! 44-éves ff. vagyok a magasságom 182cm súlyom 90kg. Nem iszom alkoholt, nem kávézom csak napi egyet. 1-hónapja leszoktam a dohányzásról is. Napi 20-szálat szívtam! A vérképemben minden határokon belül volt! Kérem amennyiben ezen információk alapján tudnak tanácsot adni, hogy mit tehetnék kérem segítsenek!

Mellkasi fájdalom okozója

Tisztelt Doktor! 29 éves vagyok. 3 hete nagyon erős szív szúrást érzek, szinte egész nap tart a fájdalom, voltam EKG- minden rendben találtak, vérvételem is volt, minden rendben. Már szorongásos ez számomra, mert annyira szúr mindennap a szívem, nem tudom, hogy milyen vizsgálat lenne még jó, de már nem bírom, ezt az erős szívfájdalmat.

close