Címke: glutén

Szívprobléma és lisztérzékenység

Tisztelt doktor! Tavaly novemberben kezdődtek a tüneteim. A kisbabám 6 hetes volt, mikor egy reggel próbáltam pihenni, és férjem hagyott aludni, ahogy mindig, és arra riadtam fel hogy a szívdobogás kihagyott, és erősen belevágott a mellkasomba, úgy folytatta a dobogást, majd megint kihagyott, és így tovább egy pár percig. Hívtam az orvost, délre kaptam időpontot és az Ekg nem mutatott ki semmit. Utána a lélegzetem is romlani kezdett, és amellett hogy néha a szívritmus zavar is előjött, odáig jutottam, hogy 24 órán keresztül állandóan úgy éreztem, mintha fuldokolnék, néha úgy éreztem, hogy leáll a lélegzetem, és nem kapok levegőt egyáltalán. Azóta megnézték a szívem ultrahangon, és 24 órás Ekg-n, nem találtak semmit, mellkas röntgenen nem találtak semmit, tüdőterhelést csináltak, minden rendben volt. A pajzsmirigyem is rendben volt, vérrögöt nem találtak, embólia kizárva. Depressziósnak nem nyilvánítottak. Az orvos szerint már mindent megnéztek, amire ők gondolhattak. Erős vérszegénységem az volt, de arra gyógyszert szedtem 4 hónapig és helyre állt a vas a szervezetemben. Azóta kiderült, hogy lisztérzékeny vagyok. 9 hete glutén mentesen étkezem, vigyázok, hogy mit eszek, feltakarítom még a kenyérmorzsát is. Olvasom a címkéket, más fakanalat használok. A lélegzetem nagyon lassan úgy tűnik, hogy kezd helyre állni, de úgy tűnik, hogy teszek 3 lépést előre, aztán egyet ismét hátra. A lisztérzékenységemet csak véletlenül találták meg, mert nem voltam soha felpuffadva, és a psoriasis-on kívül nem volt semmi más tünetem, ami arra utalt volna, hogy Coeliac-om van. A szívritmus zavar nagyon ijesztő, és akkor is rám jön mikor csak fekszek nyugodtan, szoptatom a babám éjjel mikor felkel, és a férjem hozza oda hozzám, nem ugrálok, pihenek amennyit csak tudok. Nem értem mi okozza. Úgy érzem, hogy mivel senki nem tud segíteni rajtam és a tüneteim csak nagyon lassan, vagy talán egyáltalán nem is múlnak el, ezért leszek depressziós a végén. Lehetséges- e, hogy mivel ilyen későn találták meg a lisztérzékenységem a szervezet így reagál, hogy nem kapok levegőt 24 órán keresztül és szívritmuszavarom van sűrűn minden nap? Nagyon félek, és szeretném a gyermekeimet látni felnőni, de úgy érzem, mintha a szervezetem fel akarná adni, és lassan elmúlok. Kérem, ha van valami ötletük, osszák meg velem!

close